ParamJan összes bejegyzése

A szükséges vízfogyasztás és megfelelő vízminőség.

Az emberi szervezet számára meglehetősen fontos a víz, mivel gyakorlatilag nélküle nem tudunk élni.

A folyamatos vízfogyasztás többek között biztosítja és szabályozza:

a vérnyomást, biztosítja a tápanyagok felszívódását, oldódását és szállítását, de még a vér összetételét is befolyásolja.

Mi emberek, sokan bele sem gondolunk, hogy mennyi hatása lehet a vízfogyasztási
szokásunknak a szervezetünk optimális működésére, illetve, hogy mennyire fontos szerepe van élettanilag a megfelelő mennyiségű és minőségű vízfogyasztásnak.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi az a vízmennyiség, illetve vízminőség, amely a legmegfelelőbb a szervezetünk számára.

Először is talán a jobb, ha a mennyiségről ejtünk pár szót. Azt már az általános iskolában is tanítják, hogy az emberi test legnagyobb része vízből áll, a felnőtt test mintegy 65 -75%-át víz alkotja. Csecsemőkorban a legnagyobb a víz aránya a szervezetben, ami eléri a 80%-ot, és ahogy öregszik az ember szervezete úgy csökken ez az arány. Vagyis száradunk ki!

Vízfogyasztás
Megfelelő vízfogyasztás

Naponta nagyjából 1400 liter víz folyik át az agyon, valamint 2000 liter víz mossa át a vesét. Természetesen a testünk olyan, mint egy precíz gépezet, hiszen gondosan, választékosan ossza be a vízkészletet úgy, hogy fenntarthassa a szervek megfelelő működését. Azonban nagyon nehéz dolga lesz ennek a precíz gépezetnek akkor, ha a vízfogyasztás alacsony,  és csak kevés vizet, illetve folyadékot fogyasztunk naponta.

Egy nagyon fontos része kellene, hogy legyen a napi rutinnak a megfelelő idejű és mennyiségű vízfogyasztás, mégis nagyon sokan figyelmen kívül hagyják, és csak legyintenek rá.

Olykor nem fogyasztanak elég vizet, amelynek aztán komolyabb következményei is lehetnek. Ha egy felnőtt testet veszünk figyelembe, akkor a napi folyadékszükségletnek az egyharmadát az elfogyasztott szilárd táplálékok képezik, a kétharmadát pedig a különböző folyadékok. Nagyon sok közérdekű reklámban is lehet hallani, hogy naponta legalább 2 liter folyadék fogyasztása az ajánlott. De egy testesebb ember számára akár a 3 liter per napi mennyiség is kívánatos lenne. Minden esetre inkább többet, mint kevesebbet igyunk naponta a vízből.

A másik nagyon fontos kérdés a vízfogyasztás kapcsán a vízminőség.

Ahogyan fentebb szó volt róla, az ember kora is befolyásolja a vízfogyasztást, idős korban pedig még inkább oda kell figyelni a vízminőségre is.

Természetesen minden életkorban fontos a szervezetünk számára a megfelelő vízminőség, de orvosok szerint ez idősebb korban hatványozottan igaz ez.

Lényegében településtől, lakóhelytől függ, hogy milyen a minősége a csapvíznek. Sok helyen iható, sok helyen nagyon jó a vízminőség, ugyan akkor vannak olyan helyek is, ahol már-már ihatatlan. Viszont a szervezetnek rendszeresen szüksége lenne a jó vízminőségre.

Ahhoz, hogy minőségi vízzel lássa el szervezetét, egyik választás lehet a palackozott ásványvíz, a másik pedig egy saját víztísztitó rendszer, otthon a konyhában.

vízminőség
A vízminőség fontos!

Az ásványvizek terén nem árt azonban vigyázni, mivel nagyon sok fajtája megtalálható a boltok polcain, és akár még az is előfordulhat, hogy rosszabb lehet a vízminősége, mint a csapvíznek. Itt természetesen elsősorban az élettani hatására gondolok.

A konyhai víztisztító megoldásokban is nagyon szerteágazóak a lehetőségek.
Itt is célszerű nagyon körültekintően eljárni, és alaposan utána járni, mielőtt elkötelezzük magunkat valamely cég bármelyik víztisztítója irányába!

Egy következő bejegyzésben körbe fogom járni mind az ásványvizek témakörét, mind a víztisztító piac sajátosságának témakörét.

Nano ezüst fogkefe

A nano ezüst fogkefe pár hónapja került a figyelmem középpontjába. Mivel fontos számomra a szájhigiénia, ezért azonnal felfigyeltem rá, mikor egyik ismerősömtől hallottam a nano ezüst fogkeféről, elsősorban az antibakteriális hatása miatt.

Mivel tisztában vagyok vele, hogy a szánkban rengeteg baktérium található, ezért az antibakteriális nano ezüst fogkefe vonzó lehetőség a számomra, a szájhigiéném szempontjából. Legalább a fogkefém ne legyen egy baktérium tenyészet. A nano ezüsttel átitatott sörtével rendelkező nano ezüst fogkefe a nanotechnológia egyik legújabb vívmánya.

antibakteriális nano ezüst fogkefe
Nano ezüst fogkefe

Az ezüstöt, mint természetes antibakteriális anyagot már régóta ismerem. Használok néha kolloid ezüstöt, és vannak otthon ezüstionos Silverex termékeink is.
Ezért tisztában vagyok a nano ezüst egészségre gyakorolt pozitív hatásával is.

A nano ezüst fogkefe sörtéi egyedül állóan puhák, és nagyon lágy a fogásuk. Szinte kellemesen masszírozza az íny felületét. A sörterendszere kettős, ami azt jelenti, hogy van egy normál sörte méret, és van egy hosszabb méret, ami sok – sok hajszálvékony sörtéből áll, melyek a fogközökbe is odaérnek, és tökéletesen tisztítanak. Az extra puha hosszabb sörték a fogselymet is helyettesítik. A fogselyem sörteszálak 10 szer vékonyabbak a normál sörtéknél.

nano_ezust_fogkefe_kek
Silverex nano ezüst fogkefe

A nano ezüst fogkefe nyélkialakítása is teljesen komfortos, és ergonómikus. Teljesen beleillik a kézbe, és tökéletes fogást biztosít. A koreai Silverex cégnek nano ezüst fogkeféjét azonnal megkedveltem, így szinte bizonyosan hosszútávon fogom használni.

Ha Te is használsz ilyen nano ezüst fogkefét, kérlek írd meg róla a véleményedet! :)